Mikor tévedett?

Próbálom képezni magam szinodalice, és ennek során váratlanul szembejött velem a 829-ben tartott párizsi zsinat egyik kánonja. Igyekeztem ellenállni a szöveg nyilvánosság elé való kívánkozásának, ám végül abbahagytam, és megosztom ezt a gyöngyöt. Pro memoria, vagy csak úgy… A nyelvezete és a belőle kiolvasható őszinte felháborodás fogott meg: már-már szemem előtt látom az összegyűlt tiszteletre méltó püspökök szörnyűlködő arcát, amint mondják: “Hallatlan! Ha nem szavahihető ember mondaná, magunk sem hinnénk el, hogy ilyen létezik. Pedig de.”
Nem is tudok hozzáfűzni semmi mást, csak egy kérdést a nyájas olvasóhoz: vajon mi történhetett hatvan év alatt az Egyházzal, hogy a kánont olvasva, annak születése után 1197 évvel immár joggal tehetjük fel a kérdést: vajon akkor tévedett az Egyház, vagy most járnak rossz úton az egyháziak? Íme a 45. kánon:
“Bizonyos igaz embereink elbeszéléséből hallottuk, részben pedig saját szemünkkel tapasztaltuk, hogy némely …